Belgium-USA: A két legfittebb gárda csatája

0

Belgium megnyerte minden mérkőzését a H csoportban és most a legjobb nyolcba kerülésért veszi fel a harcot a G csoport meglepetéscsapatával, az Egyesült Államokkal. Wim Van Walle (Belgium) és Jason Davis (USA) gondolatait olvashatjuk a mérkőzés előtt.

Forma és erőnlét

WV: Belgium úgy vág neki ennek a mérkőzésnek, hogy már eddig is számos rekordot megdöntöttek a tornán. Megnyerték a csoportjukat, amire eddig sose volt példa világbajnoki szereplésük alkalmával, illetve minden pontot megszereztek, ami eddig egyik nemzetközi tornán se sikerült nekik. A Dél-Korea elleni mérkőzés sorozatban a 13. amelyen veretlenek tudtak maradni. Thibaut Courtois kapus az oroszok ellen játszotta 100. olyan mérkőzését, amelyen nem kapott gólt, ami egy ilyen fiatal kapus számára hatalmas dolog. A belgák formájuknál már csak az erőnlétük a jobb, ezt jól jelzi, hogy meccseiket az utolsó 20 percben döntötték el, mikor az ellenfél már elkezdett fáradni. Borre Dél-Korea ellen megsérült és így nem tud majd játszani, illetve az is kérdéses, hogy Kompany és Vermaelen pályára tudnak-e lépni.

JD: Az amerikaiak számára hatalmas eredmény, hogy idáig eljutottak, hiszen sokan a csoportjuk utolsó helyére jósolták őket. Ha a legjobb formájukat hozzák Klinsmann fiai akkor bármelyik csapatnak méltó ellenfelei lehetnek, azonban számos sérülés hátráltatni fogja őket ebben. Habár már javul például Altidore állapota, egyáltalán nem biztos, hogy pályára tud lépni. Nagy kérdés marad, hogy sikerül-e a csapatnak a csoportkörben használt defenzív futballt egy kicsit felpörgetni.

Világbajnoki háttér

WV: A két csapat először és utoljára a legelső Világbajnokságon találkozott, 1930-ban. Ezt az összecsapást az amerikaiak nyerték 3-0-ra. Azóta négyszer is találkoztak barátságos keretek között, legutóbb 2013-ban, amikor az európaiak nyertek 4-2-re. Klinsmann akkor azt nyilatkozta, hogy nagyon sokat tanultak azon a mérkőzésen.

JD: Klinsmann csapat számára egy esetleges győzelem hatalmas dolog lenne, hiszen így az eddigi egyik legjobb világbajnoki szereplésüket tudnák produkálni. Nem utolsó sorban egy erős európai csapat legyőzése nemzetközi porondon ilyen fontos mérkőzésen egy olyan dolog, amelyről a csapat szurkolói már régóta álmodnak.

Kulcsfontosságú párharcok

WV: A két csapat legutóbbi találkozásakor kiderült, hogy vannak azért hiányosságok az amerikai védelemben, amit ha jobb kiszolgálást kap Lukaku még jobban ki is tudott volna használni. Most azonban nem lehet eldönteni, hogy ő vagy Origi fog kezdeni. Origi nagyon jól bánik a labdával, magabiztos és egyáltalán nincs megrettenve a mérkőzések súlyától. Lehet az is, hogy Lukaku mellett dönt Wilmots, mivel ő már ismeri tavalyról az ellenfelet. A bizonyítási vágy is elég nagy a csatárban, hiszen eddig nem szerepelt olyan jól ezen a tornán. Akárki is kezd közülük, az őket őrző védőknek nem lesz valami könnyű dolguk.

JD: Fabian Johnson és Eden Hazard párharca tűnik a legizgalmasabbnak. Ha az amerikaiaknak sikerül megfogniuk Hazardot, az nagy részben Johnsonnak lesz köszönhető, aki a csoportkörben kiválóan játszott, sokszor a támadásokhoz is felzárkózott. Az, hogy a kettejük párharca hogyan alakul, illetve, hogy Johnson most is fog-e támadni vagy pedig teljességgel a védekezésre koncentrál nagyban meg fogja határozni a mérkőzés eredményének alakulását.

Miért érdemli meg csapatod a továbbjutást?

WV: Wilmots csapata lehet, hogy nem játszott nagyon szépen, de azt biztosan megmutatták, hogy képesek keményen harcolni a győzelemért. Nagyon erősek és nagyon nehéz lesz akárkinek legyőzni őket. Nem nyújtották a maximumot a csoportban, de ellentmondást nem tűrő futballjukkal egyértelműen kiérdemelték az első helyet. Négy góljukból hármat cserék szereztek. Az edző szerint minden mérkőzésnek az utolsó 20 perce a legfontosabb és csapata megmutatta, hogy ezt komolyan is gondolják.

JD: Minden eddig elért sikerét annak köszönhet Klinsmann csapata, hogy többet tudtak hajtani, dolgozni, mint az ellenfelük. A csoportkörben a harcias és védekező felfogás érvényesült a csapatban, amivel el is érték a kívánt eredményeket, azonban itt többre lesz szükség. Itt támadni is kell majd a sikerhez, de úgy érzem, hogy csapatom képes lesz nagyobb sebességbe kapcsolni és méltó ellenfele lenni az európaiaknak.

Esélylatolgatás

WV: Belgium eddigi minden meccsén kihasználta, hogy fittebbek az ellenfélnél és többet tudnak futni, azonban az USA ellen más lesz a helyzet. A torna két legjobb erőnlétben lévő csapata fog találkozni. Itt az esély azonban Wilmots csapata számár, hogy ne csak ilyen óvatos játékot mutassanak, hanem egy kicsit kockáztassanak és megmutassák, hogy mire is képesek valójában. Ha ez sikerül nekik, könnyen megnyerhetik az összecsapást. Belgium-USA 2:0.

JD: Dempseyéknek nincsen vesztenivalójuk, már így is többet teljesítettek, mint amit vártak tőlük. Ki kell menniük a pályára és nekimenni az ellenfélnek teljes erőből és bízni benne, hogy tovább bírják, mint azok. Úgy gondolom, hogy a csapat képes lehet arra, hogy meglepetést okozzanak. Belgium-USA 1:2.

FOGADJ MOST A BELGIUM – USA MECCSRE ÉS SZEREZD MEG A 15.000 FT BÓNUSZOD!

Share.

About Author

Comments are closed.